Me­ne­dék a ka­taszt­ró­fák ide­jén

Újabb és újabb ka­taszt­ró­fák pusztí­ta­nak vi­lág­szerte. A 2004-es ka­rá­cso­nyi szö­kő­ár­ban 160.000 em­ber vesz­tette az éle­tét. 1912-ben, a TITANIC el­sül­lye­dé­se­kor 1522 em­ber pusz­tult el. A má­so­dik vi­lág­há­ború 50 mil­lió ha­lottat kö­ve­telt. Mi­ért van ez így? Az első, az ős­ka­taszt­rófa ezen a Föl­dön az Éden-kert­ben tör­tént: ez pe­dig az em­ber bűn­beesése volt (lásd 1Mózes 3. feje­ze­tét). Ez okozta az­tán az ös­szes to­vábbi ka­taszt­ró­fát. A bűn ugyanis el­vá­lasztja az em­bert Is­ten­től, Is­ten nél­kül pe­dig a végső, leg­na­gyobb ka­taszt­rófa ör­vé­nyébe sod­ró­dunk. Ha a mennybe akár csak egyet­len bűn be­jutna, ak­kor ott is el­ural­kodna a szen­ve­dés, a ha­lál, már­pedig Is­ten ezt nem akarja.

Is­ten sze­rető szíve szinte bele­sza­kad: az em­be­rek, aki­ket Ő te­rem­tett és sze­re­tett, el­for­dul­tak tőle! Ez­zel va­lójá­ban me­net­je­gyet vál­tot­tak ma­guk­nak az örök ha­lálba. Mily bor­zal­mas! „Ha­lál el­len nincs or­vos­ság” – mondja egy köz­mon­dás. Még az Éden-kert­ben sem nőtt el­lene gyógyfű! Ta­lán Is­ten­nek sem lenne erre el­len­szere? De van!

Is­ten sza­ba­dí­tása: el­küldte a Fiát

Is­ten­nek már az Éden-kert­ben ké­szen volt a „meg­men­tési terve”, még ha rejt­jele­sen is. A bűn­beesés után rög­tön így szólt – mint­egy előre je­lezve –: „El­len­sé­ges­ke­dést tá­masz­tok kö­zöt­ted és az as­szony kö­zött, a te utó­dod és az ő utódja kö­zött: ő a fe­je­det ta­possa, te meg a sar­kát mar­do­sod” (1Mózes 3,15). A bib­liai Ószö­vet­ség­ben Is­ten még sok más pró­fé­tai üze­net ál­tal szól az eljö­vendő Meg­mentő­ről, mint pl.:

•    „Csil­lag jön fel Jákóbból, ki­rá­lyi pálca (= jo­gar, a ha­ta­lom jele) tá­mad Izrá­el­ből” (4Mózes 24,17).

•    „Te pe­dig, efrátai Bet­le­hem, bár a legki­sebb vagy Jú­da nem­zet­sé­gei kö­zött, mégis be­lő­led szár­ma­zik az, aki ural­kodni fog Izráelen” (Mikeás 5,1).

Az utolsó ilyen hír­adást egy an­gyal köz­ve­tí­tette, ami­kor Jó­zsef­fel kö­zölte a men­nyei Gyer­mek szü­leté­sét: „A fele­sé­ged, Má­ria, fiút fog szülni. Ne­vezd el Jé­zus­nak, mert ő sza­ba­dítja meg né­pét bű­nei­ből” (Máté 1,20-21).

A tör­té­ne­lem szín­pa­dán az év­ez­re­dek so­rán sok­féle em­ber szer­zett ma­gá­nak hír­ne­vet: csá­szá­rok, ki­rá­lyok, gu­ruk, va­rázs­lók, köl­tők, filo­zó­fu­sok; jók és ros­szak. De a vi­lág soha nem lá­tott még Is­tent – míg el nem jött az első ka­rá­csony. A já­szol­ban fekvő Gyer­mek nem olyan Is­ten, ami­lye­ne­ket a gö­rö­gök az Olimpuszra kép­zel­tek. Ő az egyet­len, aki el­mond­hatta: „Én va­gyok a Te­remtő, aki ál­tal min­den lét­re­jött” (Já­nos 1,1+3). „Én va­gyok az igaz­ság” (Já­nos 14,6). „Én va­gyok a jó pász­tor” (Já­nos 10,11). „Én va­gyok az ajtó” [értsd: a mennybe] (Já­nos 10,9).

Mi­lyen úton-mó­don jött Jé­zus ebbe a vi­lágba? Nem nagy pom­pá­val, él­jen­zé­sek és har­so­nák zen­gése kö­ze­pette ér­ke­zett, nem is a men­nyei se­re­gek kí­sé­re­té­ben. Nem, Is­ten Iz­rá­el­ben egy haja­don le­ányt, Má­riát vá­lasz­totta ki, aki ke­gyel­met ta­lált előtte, hogy vi­lágra hozza az Ő Fiát. Ez a zsi­dó­kat is meg­lepte, hi­szen az ő fü­lük­ben ott vissz­han­gzot-­­tak a Mes­si­ás­ról szóló pró­fé­ciák, pél­dául: „Ki­rá­lyod ér­ke­zik hoz­zád” (Za­ka­riás 9,9). Vagy: „Ös­sze­töri mind­eze­ket a ki­rály­sá­go­kat” (Dá­niel 2,44). Ők nem egy já­szol­ban fekvő gyer­mekre vár­tak, ha­nem egy erős­kezű ki­rályra, aki nagy ha­ta­lom­mal lép fel, és ki­űzi a ró­maia­kat Izráelből; aki Je­ru­zsá­lem­ben fel-ál­lítja ki­rá­lyi tró­nu­sát, majd a fő­pa­po­kat és írás­tu­dó­kat ki­ne­vezi mi­niszte­re­ivé.

Jé­zus azon­ban nem így jött, ezért sok zsidó vis­sza­uta­sí­totta Őt. Át­sik­lot­tak a fö­lött, hogy előbb gyer­mek­ként kel­lett jön­nie: „Mert egy gyer­mek szü­le­tik ne­künk, fiú ada­tik ne­künk” (Ézsa­iás 9,5). Et­től az Egyet­len­től függ, hogy mi az örök­ké­való­sá­got a menny­ben vagy a po­kol­ban tölt­jük. Há­rom szó ha­tá­rozza meg a Mes­si­ást:

•    a já­szol (Jé­zus­nak a vi­lágba jöttét szim­boli­zálja)

•    a ke­reszt (meg­váltá­sun­kat jel­ké­pezi, ame­lyet az Úr Jé­zus a ke­resz­ten szer­zett meg szá­munkra)

•    a ko­rona (Jé­zus Krisz­tus ko­ro­nája: di­cső­sége, ami­kor ki­rály­ként vis­sza­jön)

Já­szol nél­kül nem le­he­tett volna ke­reszt. Ke­reszt nél­kül nem lenne ko­rona. Já­szol és ke­reszt nél­kül nem lenne szá­munkra menny. Ezért lett elő­ször ka­rá­csony!

Mi­ért bot­rán­koz­tat a ke­reszt?

A ke­resz­tyén hit kriti­ku­sai min­dig meg­kér­de­zik: »Mi­ért volt szük­ség erre a bru­tá­lis ke­reszt­ha­lálra? – A ti hi­te­tek­ben min­den egy bi­tófa kö­rül fo­rog. – Nem tu­dott volna Is­ten vala­mi­lyen jobb utat ta­lálni ah­hoz, hogy hely­re­áll­jon vele a kap­cso­la­tunk? – Mi­ért kel­lett a meg­bé­ké­lés út­ját ha­lál­lal, fáj­da­lom­mal, könny­ár­adat­tal és gyás­szal ki­kö­vezni? – Nem tör­tén­he­tett volna mindez va­la­hogy kí­mé­lete­seb­ben, esz­té­ti­ku­sab­ban és stílu­so­sab­ban? – Is­ten nem huny­ha­tott volna egy­sze­rűen sze­met em­beri fo­gya­té­kos­sá­ga­ink fö­lött?«

De ezek a „mi­ért” kér­dé­sek zsákut­cába ve­zet­nek, mert a bűnt ár­tal­mat­lan­nak tün­te­tik föl. Én úgy lá­tom, ez ko­runk nagy be­teg­sége. Csak a Gol­go­tán fel­ál­lí­tott ke­reszt­ről ol­vas­hat­juk le mind­azt, amit nem ta­lá­lunk meg a gon­dol­ko­dók és a fi­lo­zó­fu­sok egyet­len köny­vé­ben sem.

•    A ke­reszt ugyanis meg­mu­tatja, mek­kora sza­ka­dé­kot oko­zott a bűn Is­ten és em­ber kö­zött. Olyan mér­he­tet­len a mély­sége, hogy a po­kol lett a kö­vet­kez­mé­nye (Máté 25,46).

•    Csak a ke­reszt ad va­lós fo­gal­mat ar­ról, hogy Is­ten mi­lyen mes­szire ment el az irán­tunk való sze­re­teté­ben. Oly mesz­szire, hogy Jé­zust, a leg­ked­ve­sebb­jét, Fiát sza­kí­totta le sze­rető szí­vé­ről.

•    Jé­zus ke­resztje Is­ten ér­tünk tör­tént leg­mé­lyebbre való le­eresz­ke­dése. A vi­lág­min­den­ség és min­den élet Te­rem­tője el­len­ál­lás, harc nél­kül en­gedte, hogy mint egy bű­nö­zőt ki­vé­gez­zék. Mek­kora árat fi­ze­tett Ő a bű­nért! Jé­zus ép­pen ez ál­tal hív­hatja ma­gá­hoz a bű­nö­sö­ket: „Aki hoz­zám jön, azt sem­mi­kép­pen nem kül­döm el” (Já­nos 6,37). Vi­szont az is igaz, hogy aki nem jön hozzá, az el­vész, el­kár­ho­zik – még­pe­dig örökre!

•    A ke­reszt azt is je­lenti, hogy min­den em­beri meg­vál­tási kí­sér­let ér­tel­met­len és hiá­ba­való. Jé­zus ezért min­den egyéb le­hető­sé­get ki­zá­róan hir­det­hette: „Senki sem me­het az Atyá­hoz, csakis ál­ta­lam!” (Já­nos 14,6) Jé­zus ke­resztje mel­lett min­den egyéb val­lás meg­ol­dási kí­ná­lata csak az el­ve­szett em­be­ri­ség si­va­tagi dé­li­bábja.

A ka­rá­cso­nyi já­szol és a ke­reszt együt­tes üze­nete pá­rat­lan, meg­mentő, sza­ba­dító üze­net: „Mert az Em­ber­fia azért jött, hogy meg­mentse, ami el­ve­szett” (Máté 18,11).

Jé­zus Krisz­tus vis­sza­jön

Jé­zus Krisz­tus újra el­jön ebbe a vi­lágba – de ak­kor már nem mint gyer­mek, ha­nem mint ki­rály, mint bíró és mint a vi­lág Ura. Máté evan­gé­liu­má­ban (24,30) ol­vas­suk, ho­gyan je­len­tette be Jé­zus ezt az ese­ményt: „És ak­kor feltű­nik az Em­ber­fiá­nak jele az égen, ak­kor jaj­gat a Föld min­den népe, és meg­lát­ják az Em­ber­fiát el­jönni az ég fel­hőin, nagy ha­ta­lom­mal és di­cső­ség­gel.”

Mily nagy ok az örömre! Meg­je­le­nik a vi­lág Te­rem­tője! El­jön a vi­lág Meg­vál­tója! Mégis mi­ért ol­vas­suk a Jele­né­sek 1,7-ben: „Ak­kor jaj­gat a Föld min­den népe”? Mi­ért ki­álta­nak ki­csi­nyek és na­gyok a he­gyek­hez és szik­lák­hoz: „Es­se­tek ránk, és rejt­se­tek el min­ket a Bá­rány ha­ragja elől!” (Jel 6,16)? Mert éle­tük fo­lya­mán so­kan hal­lot­ták ugyan, hogy dön­teni kel­lene Jé­zus Krisz­tus mel­lett – de „nem”-et mond­tak! Most el­vesz­nek, és már sem­min sem vál­toz­tat­hat­nak. Vég­ér­vé­nye­sen túl késő! Ezért fog­nak ki­ál­tozni és jaj­ve­szé­kelni!

A leg­több em­ber azt az utat vá­lasztja, ahol Jé­zus nincs je­len. Ezen a te­rü­le­ten a vá­lasz­ték óri­ási. El­ret­tentő példa Shirley MacLaine ame­ri­kai szí­nésznő, aki egy far­mon él Terry nevű ku­tyá­já­val. Ő mondta: „A ku­tyám az egyip­tomi ku­tya al­katú Anubis bál­vány-is­ten rein­kar­ná­ci­ója. Ne­kem Terry­vel volt már leg­alább egy kö­zös éle­tünk Egyip­tom­ban. Most újra ös­sze­ho­zott ben­nün­ket az élet.”

Jé­zus Krisz­tus min­denki szá­mára lát­ha­tóan jön vis­sza. „Íme, el­jön a fel­hő­kön, és meg­látja min­den szem, azok is, akik át­sze­gez­ték, és si­ratja őt a Föld min­den nem­zet­sége” – írja Já­nos apos­tol a Jele­né­sek 1,7-ben. Ami­kor 1969. jú­lius 20-án Neil A. Armstrong az em­be­rek kö­zül el­ső­ként lé­pett a Holdra, 500 mil­lió em­ber kí­sérte fi­gye­lem­mel a tele­ví­zió­ban su­gár­zott ké­pe­ket. 1997. szep­tem­ber 6-án, Di­ana her­cegnő te­meté­sét 2,5 milli­árd em­ber nézte a TV-köz­ve­títé­sé­vel – a vi­lág la­kos­sá­gá­nak negy­ven szá­za­léka! Ezért vo­nult be a törté­ne­lembe úgy, mint a vi­lág első „glo­bá­lis te­me­tése”.

Az Úr Jé­zus vis­sza­jö­ve­tel­é­hez vi­szont nem kell majd film­fel­vevő gép. En­nek az ese­mény­nek min­den em­ber a sze­rep­lője lesz. Jé­zust min­denki látni fogja: nem­csak a vi­lág ak­kori la­kos­sága, ha­nem az em­beri tör­té­ne­lem so­rán ad­dig élt ös­szes nem­ze­dék. Ott lesz min­denki, azok is, akik ezt a cik­ket ol­vas­sák. Ak­kor csak egyet­len kér­dés lesz a döntő: Me­lyik cso­port­hoz tarto­zom én? A meg­men­tet­tek­hez vagy az el­kár­ho­zot­tak­hoz?

Jé­zus Krisz­tus hir­te­len és vá­ratla­nul jön vis­sza. „Mert aho­gyan a vil­lám­lás ke­let­ről tá­mad, és el­lát­szik nyu­ga­tig, úgy lesz az Em­ber­fi­á­nak eljö­ve­tele is” (Máté 24,27). A meg­di­cső­ült Krisz­tus egy­szerre és egy idő­ben lesz lát­ható az egész Föl­dön. Ez me­lyik nap­szak­ban törté­nik majd? A vá­laszt Luk­ács evan­géli­uma 17,34-ben ta­lál­juk: „Azon az éj­sza­kán ket­ten lesz­nek egy ágy­ban, az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik pe­dig ott hagyatik.” Te­hát ott éj­szaka lesz. De két vers­sel ké­sőbb ez áll: „Ket­ten lesz­nek a me­zőn (nap­pali hely­zet), az egyik fel­vé­te­tik, a má­sik ott hagyatik.” Nem tu­dom, hogy az Ame­ri­kát fel­fe­dező Ko­lum­busz is­merte-e ezt a bib­liai részt, de akár így is gon­dol­kod­ha­tott volna: Ha Jé­zus vis­sza­jö­ve­tele egyet­len szem­pil­lan­tás alatt törté­nik, és a Bib­lia egy­szerre ír nap­pal­ról és éj­sza­ká­ról, ak­kor ez csak egy göm­bön le­het­sé­ges. Ha te­hát nyu­gat felé vi­torlá­zom, mégis ke­le­ten ér­ke­zem meg. – Ér­de­kes, hogy Luk­ács evan­gé­lista eze­ket a sza­va­kat olyan kor­ban írta le, ami­kor az em­be­rek­nek fo­gal­muk sem volt ar­ról, hogy a Föld gömb alakú.

A két fenti bib­liai vers más fon­tos do­logra is rá­mu­tat. Az Úr Jé­zus vis­sza­jö­ve­tele az em­be­ri­sé­get két­felé osztja majd. Kü­lön­vál­nak az el­fo­ga­dot­tak és az el­ve­tet­tek, azaz Jé­zus kö­ve­tői, és akik nem vol­tak azok. Ez­zel az em­be­ri­ség alap­vető prob­lé­má­já­hoz ju­tot­tunk. Ak­kor csak egy kér­dés szá­mít: a meg­men­tet­tek vagy az el­ve­szet­tek közé tarto­zom-e?

Dön­töttél-e már?

Is­ten min­den em­bert egyedi sze­mé­lyi­ség­nek te­rem­tett, és mind­nyá­jan sza­bad aka­rat­tal ren­del­ke­zünk. Ez kü­lön­böz­tet meg ben­nün­ket az ál­la­tok­tól. A sza­bad aka­rat két dol­got tesz le­he­tővé: meg­en­gedi, hogy eltá­vo­lod­junk Is­ten­től, vagy hogy kö­ze­led­jünk hozzá. Is­ten min­dent meg­tett azért, hogy Jé­zus Krisz­tus vált­ság­ha­lálá­val meg­nyissa szá­munkra az utat a mennybe. A Bib­lia fi­gyel­mez­te­tés­ként mégis le­írja, hogy nem min­denki lé­pett az üd­vös­ség út­jára. De mit te­hetne Is­ten ez ügy­ben? Ha el­venné a sza­bad aka­ra­tun­kat, ak­kor ép­pen a sze­mé­lyi­sé­günk lé­nye­gét ra­bolná el, gé­pek len­nénk, báb­fi­gu­rák, ro­bo­tok, akik csu­pán a szá­mukra előírt prog­ramot vég­zik el. Sze­mé­lyi­sé­günk­nek fon­tos ré­sze az aka­rat már itt a Föl­dön és a túl­vilá­gon is. Ezért az örök tar­tóz­ko­dási he­lyünk mos­tani vá­lasztá­sunk­tól függ.

Fel­ké­szül­tél-e már erre az eljö­vendő napra? Az Úr Jé­zus a tíz szűz­ről szóló pél­dá­zatá­ban azt szem­lél­tette, men­nyire fon­tos, hogy az em­ber fel­ké­szül­jön, ké­szen le­gyen. Mind a tíz lány „hívő” volt, szi­lár­dan hit­ték: a me­nyeg­zőt meg­tart­ják! De még­sem mind a tíz cse­le­ke­dett en­nek meg­fe­le­lően, öten ugyanis nem vit­tek a mé­cse­sük­ben elég olajat, hogy a vőle­gény esetle­ges ké­sé­séig elég lett volna. Ezért csak a má­sik öt ért célba. Akik nem vol­tak ké­szek, azok­nak a Vőle­gény ezt mondta: „Nem is­mer­lek tite­ket” (Máté 25,12). Ez­zel örök bol­dog­sá­gu­kat el­ve­szí­tet­ték. H. Kemner evan­gé­lista mondta: Álomba rin­ga­tózva is le­het a po­kolba jutni. Azok a „hí­vők”, akik csak rá­bó­linta­nak a bib­liai igaz­sá­gokra, de nem vi­szik át eze­ket sze­mé­lyes éle­tükbe, az örök életü­ket koc­káz­tat­ják.

Mind­há­rom — vagy egyik sem

A leg­több em­ber min­den év­ben szí­ve­sen ün­nepli a já­szol­ban fekvő gyer­mek Jé­zust, de ott el is akad. Azon­ban a já­szol, a ke­reszt és a ko­rona el­vá­laszt­ha­tatla­nok egy­más­tól. Jé­zus földi életé­nek el­en­ged­he­tet­len ré­sze a já­szol, az em­berré vá­lás; a ke­reszt el­szen­ve­dése, majd a fel­tá­ma­dás győ­zelme; és vis­szajö­ve­tele­kor di­cső­sé­ges uralma: a ko­rona. Ez volt Is­ten „sza­ba­dí­tási terve” kez­det­től fogva, hogy meg­ment­sen az ős­ka­taszt­rófa végle­ges kö­vet­kez­mé­nyé­től. A végső ka­taszt­rófa ugyanis, amit a Jé­zus Krisz­tus nél­kül élő em­be­rek megta­pasz­tal­nak, az a po­kol lesz. Saj­nos, sok­kal több em­ber­éle­tet fog kö­ve­telni, mint a törté­ne­lem ös­szes ed­digi kataszt­ró­fája – és en­nek a „ha­lál­nak” nem lesz vége, örök­ké tart! Mégis, min­den ka­rá­csony­kor újra meg­kér­dezi tő­lünk Is­ten: el­fo­gad­juk-e „a já­szol, a ke­reszt és a ko­rona” aján­dé­kát? Őszinte imád­sá­gunk­ban mond­junk erre most igent, mi­köz­ben há­la­adás­sal el­fo­gad­juk Is­ten­nek a Jé­zus Krisz­tus­ban szá­munkra fel­kí­nált bűn­bo­csá­na­tát! Ez az imád­ság így is han­goz­hat:

„Úr Jé­zus Krisz­tus, ma ol­vas­tam, hogy csak Te­ál­ta­lad ke­rül­he­tek a mennybe. Sze­ret­nék egy­szer Ná­lad lenni a menny­or­szág­ban. Kér­lek ezért, hogy ments meg a po­kol­tól, ahová a bű­nös­sé­gem mi­att tu­laj­don­kép­pen ke­rül­nék. Mi­vel olyan na­gyon sze­retsz en­gem, ér­tem is meg­hal­tál a ke­resz­ten, és ki­fi­zet­ted ott bűneim bün­te­té­sét. Lá­tod min­den vét­ke­met gyer­mek­sé­gem­től fogva. Te is­mersz min­den bűnt; azt, ami­nek je­len­leg a tu­da­tá­ban va­gyok, de mind­azt is, amit már rég el­fe­lej­tet­tem. Is­me­red szí­vem min­den rez­dü­lé­sét. Előt­ted nyi­tott könyv az éle­tem. Úgy, ahogy va­gyok, nem mehe­tek Hoz­zád a mennybe. Kér­lek, bo­csásd meg a bű­nei­met. Jöjj most a szí­vembe, és te­remtsd azt új­já! Se­gíts ne­kem, hogy min­den­nel sza­kít­sak, ami nem he­lyes a Te sze­medben, és aján­dé­kozz meg új élet­tel és gon­dol­ko­zás­sal, ame­lyek a Te aka­ra­tod és tetszésedre van­nak. Kér­lek nyisd meg előt­tem Igé­det, a Bib­liát! Se­gíts, hogy meg­ért­sem, amit mon­dani akarsz ne­kem, és adj ne­kem en­ge­del­mes szí­vet, hogy azt te­gyem, ami ne­ked tet-szik. Mos­tan­tól fogva Te le­gyél az én URAM, éle­tem Ki­rá­lya. Kö­vetni akar­lak. Kér­lek, mutasd meg ne­kem az utat, ame­lyen jár­nom kell éle­tem min­den te­rü­le­tén. Kö­szö­nöm, hogy meg­hall­gat­tál, hogy most már Is­ten gyer­meke le­he­tek, aki egy­kor ná­lad lesz a menny­ben. Ámen.”

Dr.-Ing. Werner Gitt,
pro­fes­szor és igaz­gató

{vmproduct:id=344}

• És mégis létezik – a mi Istenünk!
• Ki a Teremtő?