So­kan el­fojt­ják ma­guk­ban az örök­ké­va­ló­ság kér­dé­sét. Még azok­nál is megfi­gyel­hető ez, akik egy­ál­ta­lán gon­dol­nak az éle­tük vé­gére. Drew Barrymore ame­ri­kai szí­nésznő, gyermeksztárként az E.T. című fantázia-filmben az egyik fő­sze­re­pet ját­szotta. Hu­szon­nyolc éve­sen így nyi­lat­ko­zott: „Amen­nyi­ben ha­ma­rabb meg­hal­nék, mint a macs­kám, ak­kor etes­sék meg vele a ham­vai­mat. Leg­alább a macs­kám­ban hadd él­jek to­vább.” Nem ijesztő ez a mitsem­sejtés és rö­vid­lá­tás a meg­ha­lás kü­szö­bén?

Jé­zus idejé­ben sok em­ber for­dult hozzá, de csak­nem min­dig vala­mi­lyen földi ügy­ben:

•    Tíz lep­rás meg akart gyógy­ulni (Luk­ács 17,13).
•    Va­kok sze­ret­tek volna lá­tóvá lenni (Máté 9,27).
•    Va­laki egy örö­kö­sö­dési vitá­ban kérte a se­gít­sé­gét (Luk­ács 12,13).
•    Fa­ri­zeu­sok jöt­tek az­zal a csa­lárd kér­dés­sel, hogy kell-e adót fi­zet­niük a csá­szár­nak (Máté 22,17).

Csak ke­ve­sen tu­da­kol­ták az Úr Jé­zus­tól azt, mi­ként jut­hat az em­ber a mennybe. Egy gaz­dag fi­a­tal­em­ber ez­zel a kér­dés­sel ke­reste fel: „Jó Mes­ter, mit te­gyek, hogy el­nyer­jem az örök éle­tet?” (Lu­­kács 18,18). Ka­pott vá­laszt: adja el min­de­nét, amin csüng a szíve, és kö­vesse Jé­zust. Mi­vel na­gyon gaz­dag volt, nem fo­gadta meg a ta­ná­csot, így pe­dig lemon­dott a menny­ről. Vol­tak olya­nok is, akik egyáItalán nem ke­res­ték a menny­or­szá­got, de a Jé­zus­sal való ta­lál­ko­zás­kor felfi­gyel­tek rá, és ab­ban a pilla­nat­ban meg is ra­gad­ták. Zákeus csak kí­váncsiságból akarta látni Jé­zust, azon­ban töb­bet ka­pott, mint amen­nyit várt. Ami­kor Jé­zus lá­to­ga­tást tett a há­zá­ban, Zákeus – úgy­szól­ván ká­vé­zás köz­ben – rátaláIt a mennyre. Jé­zus meg­álla­pí­totta: „Ma lett üd­vös­sége en­nek a ház­nak” (Luk­ács 19,9).

Ho­gyan le­het meg­ta­lálni a men­nyet?

Az ed­di­giek alap­ján le­szö­gez­het­jük:

•    A menny­or­szá­got egy bi­zo­nyos egé­szen konk­rét na­pon ta­lálja meg az em­ber. Jó tudni ezt, mert így az Ön szá­má­ra is, ked­ves Ol­va­sóm, le­he­tővé vá­lik a mai napon, hogy meg­ra­gadja Is­ten­nél az örök éle­tet.
•    A menny­or­szág meg­szer­zése nincs vala­mi­lyen tel-je­sí­tendő fel­té­tel­hez kötve.
•    A menny­or­szá­got telje­sen fel­ké­szü­letle­nül is meg le­het ta­lálni.

A sa­ját el­kép­zelé­se­ink ar­ról, mi­ként jut­ha­tunk a menny-be, min­de­nes­tül ha­mi­sak, ha nem Is­ten ki­je­lenté­sei­ből in­du­lunk ki. Egy éne­kesnő egyik slá­ge­ré­ben egy bo­hóc­ról éne­kelt, aki hos­szú éve­kig tartó cir­ku­szi sze­rep­lés után vis­sza­vo­nult. Azt da­lolta róla, hogy ő bizto­san a mennybe ke­rül, mert fel­vi­dí­totta az em­be­re­ket. Egy gaz­dag hölgy pe­dig épít­te­tett egy men­he­lyet, amely­ben 20 nincs­te­len nő in­gyen él­he­tett. Egy fel­té­tele volt csak: a nők­nek el kel­lett ma­gu­kat kö­te­lez­ni­ük, hogy napi egy órát imád­koz­nak az ala­pí­tónő lelki üd­vé­ért.

Mi jut­tat be min­ket a mennybe?

Hogy vilá­gos és ért­hető vá­laszt ad­jon erre a kér­désre, az Úr Jé­zus el­mon­dott ne­künk egy pél­dá­za­tot. Luk­ács evan­géli­uma 14. ré­szé­ben a 16. verstől kezdve egy em­ber­ről be­szél (a pél­dá­zat­ban Is­tent jel­ké­pezi), aki nagy ven­dég­sé­get ké­szül ren­dezni, s elő­ször csak cél­zot­tan küld ki bi­zo­nyos számú meg­hí­vót. Vala­meny­nyi vá­lasz le­sújtó: „azok egy­től egyig men­te­ge­tőzni kezd­tek. Az első azt üzente neki: föl­det vet­tem (...) A má­sik azt mondta: öt iga ök­röt vet­tem (...) Megint egy má­sik azt mondta: most nő­sül­tem, azért nem me­he­tek.” Jé­zus a ven­dég­látó íté­le­té­vel zárja a pél­dá­za­tot: „mon­dom nek­tek, hogy azok kö­zül, aki­ket meg­hív­tam, senki sem kós­tolja meg a vacsorámat.” Eb­ből nyil­ván­való, hogy a men­nyet meg le­het nyerni vagy el le­het ve­szí­teni. A döntő pont a meg­hí­vás el­fo­ga­dása vagy el­uta­sí­tása. Le­hetne ez en­nél egy­sze­rűbb? Minden bi­zon­nyal nem! Ha egy­kor sok em­ber lesz ki­zárva a menny­ből, ak­kor az nem ami­att lesz, hogy nem is­mer­ték az oda­ve­zető utat, ha­nem mert el­há­rí­tot­ták a meg­hí­vást.

A pél­dá­zat­ban elő­for­duló há­rom em­ber nem kö­ve­tendő példa, mert kö­zü­lük egyik sem fo­gadja el a meg­hí­vást, egyi­kük sem jön el a nagy ün­nep­ségre! Ak­kor nem lesz meg­tartva a ven­dég­ség? De igen! A le­mon­dá­sok után a ház ura min­den­hová ki­küldi meg­hí­vá­sát. Immár nem arany­be­tűs meg­hí­vó­kat nyo­mat. Most az egy­szerű fel­hí­vás ér­vé­nyes: „Gyer­tek!” Aki csak en­gedi ma­gát meg­hívni, bizto­san he­lyet kap a la­ko­mán.

Mi törté­nik ek­kor? Igen, jön­nek az em­be­rek – csa­pa­tos­tul is. Egy idő múlva meg­álla­pítja a ven­dég­látó, hogy van még sza­bad hely. Ek­kor azt mondja a szol­gái­nak: Men­je­tek is­mét ki! Hí­vo­gas­sa­tok to­vább!

Ezen a he­lyen sze­ret­ném ma­gunkra vo­nat­koz­tatni a pél­dá­za­tot, ugyanis ez ép­pen a mai hely­ze­tünkre il­lik rá. Van még sza­bad hely a menny­ben, és Is­ten azt üzeni Ne­ked: „Gyere, fog­lald el he­lye­det a menny­ben! Le­gyél böIcs, és fog­lald le a he­lye­det az örök­ké­va­ló­ságra! Tedd meg ma!”

A menny el­kép­zel­he­tet­le­nül szép, ezért ha­son­lítja az Úr Jé­zus egy nagy ün­nep­ség­hez, ven­dég­ség­hez. Az 1Korintus 2,9-­ben ezt ol­vas­suk még róla: „Amit szem nem lá­tott, fül nem hal­lott, és em­ber szíve meg sem sej­tett, azt ké­szí­tette el az Is­ten az őt sze­re­tők­nek.” Semmi, de vég­képp semmi nincs ezen a Föl­dön, ami csak meg­kö­ze­lí­tő­leg is fog­ható lenne a menny­hez. Olyan el­kép­zel­he­tet­le­nül szép ott! Sem­mi­kép­pen sem sza­bad elszalasztanunk! A menny te­hát min­dent megér. Egy­va­laki ki­nyi­totta előt­tünk a menny-be ve­zető ka­put. Ez pe­dig Jé­zus, az Is­ten Fia! Neki kö­szön­het­jük azt is, hogy olyan egy­szerű oda kerülni. Már csak azon mú­lik, hogy mi akar­juk-e. Csak az nem tesz ele­get a meg­hí­vás­nak, aki olyan os­toba, mint a pél­dá­zat­ban sze­replő há­rom férfi.

A meg­me­ne­kü­lés az Úr Jé­zus ál­tal törté­nik

Az Apos­to­lok Cse­le­ke­de­tei 2,21 igen fon­tos ige­vers: „Aki azon­ban se­gít­sé­gül hívja az Úr (Jé­zus) ne­vét, üd­vö­zül.” Ez az Új­szö­vet­ség egyik alap­vető mon­da­ni­va­lója. Ami­kor Pál a filippi bör­tön­ben volt, a bör­tön­őr­nek ugyan­ilyen velő­sen meg­fo­gal­mazta a lé­nye­get: „Higgy az Úr Jé­zus­ban, és üd­vö­zülsz mind te, mind a te há­zad népe!” (Apos­to­lok Csele­ke­de­tei 16,31) Bár rö­vid és szűk­szavú ez a fel­szó­lí­tás, de hat­ha­tós és éle­tet át­for­máló. Még azon az éj­sza­kán meg­tért a bör­tönőr.

Mi­ből ment meg Jé­zus? Ezt fel­tét­le­nül tud­nunk kell: Jé­zus a po­kol­ból me­ne­kít ki, át a mennybe! Mind­két hely­ről azt mondja a Bib­lia, hogy örökre oda ke­rül­nek az em­be­rek. Az egyik hely rette­ne­tes, a má­sik pom­pás. Har­ma­dik hely nincs. Öt perc­cel a ha­lál után senki nem fogja többé azt mon­dani, hogy a ha­lál­lal minden­nek vé­ge. Jé­zus sze­mé­lyén dől el min­den. Örök tar­tóz­ko­dási he­lyünk egyet­len sze­mély­től függ: Jé­zus­tól – és a mi vele való kap­cso­la­tunk­tól!

Ami­kor Len­gyel­or­szág­ban egy elő­adói kör­úton vol­tam, láto­ga­tást tet­tünk a haj­dani ausch­witzi kon­cent­rá­ciós tá­bor­ban. Iszo­nya­tos törté­né­sek hely­színe volt ez a hit­leri ún. Har­ma­dik Bi­ro­da­lom ide­jén. 1942 és 1944 kö­zött itt több mint 1,6 mil­lió em­bert, több­nyire zsi­dót gá­zo­sí­tot­tak, majd éget­tek el. Az iro­da­lom­ban „ausch­witzi po­kol”-ként emle­ge­tik ezt. El­gon­dol­kod­tam ezen a meg­ne­ve­zé­sen, ami­kor egy al­kal­ma­zott ke­resz­tül­ve­ze­tett min­ket egy gáz­kam­rán, amely­ben „töl­te­ten­ként” 600 sze­mély pusz­tult el egy­szerre. El­kép­zel­he­tet­le­nül bor­zal­mas le­he­tett. De tény­leg a po­kol volt ez?

Láto­gató­cso­por­tunk csak azért néz­hette meg e gáz­kam­rát, mert ez a ször­nyű­ség 1945-ben vé­get ért. Most sza­ba­don láto­gat­ha­tók ezek a léte­sít­mé­nyek, és sen­kit sem kí­noz­nak, sen­kit sem mér­gez­nek meg ben­nük. Az ausch­witzi gáz­kam­rák idő­ben kor­lá­to­zot­tak, végesek voItak. Az a po­kol azon­ban, amely­ről a Bib­lia be­szél, örök.

A mai mú­zeum bejá­rati csar­no­ká­ban rá­esett a pil­lantá­som egy képre, amely ke­resz­tet áb­rá­zol Krisz­tus testé­vel. Egy fo­goly a Meg­fe­szí­tettbe ve­tett re­mény­sé­gét bele­kar­col­ta egy szög­gel a falba. Ez a mű­vész is meg­halt az egyik gáz­kam­rá­ban. De ő is­merte a megmentő Jé­zust. Bár irtó­za­tos he­lyen halt meg, de nyitva álIt előtte a menny. Ab­ból a po­kol­ból azon­ban, amely­től az Úr Jé­zus az Új­szö­vet­ség­ben oly nyo­maté­ko­san óv (pl. Máté 5,29-30; 7,13; 18,8), nem le­het meg­szökni vagy meg­me­ne­külni, ha már az em­ber egy­szer oda meg­ér­ke­zett. Mi­vel pe­dig a po­kol Ausch­witzcal el­len­tét­ben örökké üze­mel, meglátogatni sem le­het soha.

A menny is örök. Ez pe­dig az a hely, ahová Is­ten sze­ret­ne el­jut­tatni min­ket. En­gedje ma­gát ezért be­hívni a menny­be! Hívja se­gít­sé­gül az Úr Jé­zus ne­vét, és ez­zel bizto­sít­son ma­gá­nak he­lyet a menny­ben! – Egyik elő­adá­som után igen felin­dul­tan kér­de­zett meg egy asz­szony: „Le­het egy­ál­ta­lán he­lyet fog­lal­tatni ma­gunk­nak a menny­ben? Az uta­zási iro­dákban hasz­ná­lunk ilyen sza­va­kat!” Egyet­ér­tet­tem vele: „Aki nem fog­lal­tat le he­lyet, nem jut célba: Ha Ön Ha­waiiba akar re­pül­ni, ak­kor is szük­sége van egy ér­vé­nyes re­pü­lő­jegyre.” Erre ő: „De a re­pü­lő­je­gyet ki kell fi­zetni!” „Igen, igen, a menny­be szóló je­gyet is! Az azonban olyan drága, hogy kö­zü­lünk senki sem tudná kifi­zetni. A bű­nünk az oka, hogy erre kép­tele­nek va­gyunk. Is­ten nem tűr meg bűnt az Ő or­szá­gá­ban, a menny­ben. Aki it­teni élete után az örök­ké­va­ló­ság­ban Is­ten­nél sze­retne lenni a menny­ben, an­nak meg keIl szabadul­nia bű­né­től és bű­né­nek bün­teté­sé­től. Ez a sza­ba­dí­tás csak egy bűn­te­len sze­mély ál­tal volt le­het­sé­ges – ez a sze­mély pe­dig JÉZUS KRISZTUS. Egye­dül Ő fi­zető­ké­pes! És Ő fi­ze­tett ki­on­tott vé­ré­vel, a gol­go­tai ke­resz­ten el­szen­ve­dett haláIával.”

De mit keIl most ten­nem, hogy a mennybe ke­rül­jek? Ne­künk is szól Is­ten meg­hí­vása az üd­vös­ségre. Nyo­maté­ko­san kér­lel ben­nün­ket a Bib­lia szá­mos he­lye, hogy vála­szol­junk Is­ten hí­vá­sára:

•    „Igye­kez­ze­tek be­menni a szo­ros ka­pun!“ (Luk­ács 13,24)
•    „Tér­je­tek meg, mert el­kö­ze­lí­tett a men­nyek or­szága!” (Máté 4,17)
•    „Men­je­tek be a szo­ros ka­pun! Mert tá­gas az a kapu, és szé­les az az út, mely a kár­ho­zatba visz, és so­kan van­nak, akik azon jár­nak. Mert szo­ros az a kapu, és kes­keny az az út, amely az életre visz, és ke­ve­sen van­nak, akik azt meg­ta­lálják” (Máté 7,13-14).
•    „Ra­gadd meg az örök éle­tet, amelyre el­hí­vat­tál!” (1Timóteus 6,12)
•    „Higgy az Úr Jé­zus­ban, és üd­vö­zülsz mind te, mind a te há­zad népe!” (Apos­to­lok Csele­ke­de­tei 16,31)

Mind­ezek igen sür­gető és fel­rázó meg­hí­vá­sok. Érezni be­lő­lük az ügy ko­moly­sá­gát, valamint a hatá­ro­zott­sá­got és a sür­gős­sé­get. Csak ak­kor cse­lek­szünk te­hát kö­vet­ke­ze­te­sen, ha a mennybe szóló meg­hí­vóra imád­ság­ban vála­szo­lunk, amely pél­dául így han­goz­hat:

„Úr Jé­zus Krisz­tus, ma ol­vas­tam, hogy csak Te­ál­ta­lad ke­rül­he­tek a mennybe. Sze­ret­nék egy­szer Ná­lad lenni a menny­or­szág­ban. Kér­lek ezért, hogy ments meg a po­kol­tól, ahová a bű­nös­sé­gem mi­att tu­laj­don­kép­pen ke­rül­nék. Mi­vel olyan na­gyon sze­retsz en­gem, ér­tem is meg­hal­tál a ke­resz­ten, és kifi­zet­ted ott bűneim bün­te­té­sét. Lá­tod min­den vét­ke­met gyer­mek­sé­gem­től fogva. Te is­mersz min­den bűnt; azt, ami­nek je­len­leg a tu­da­tá­ban va­gyok, de mind­azt is, amit már rég el­fe­lej­tet­tem. Is­me­red szí­vem min­den rez­dülé­sét. Előt­ted nyi­tott könyv az éle­tem. Úgy, ahogy va­gyok, nem mehe­tek Hoz­zád a mennybe. Kér­lek, bo­csásd meg a bű­nei­met. Jöjj most be a szí­vembe, és te­remtsd azt új­já! Se­gíts ne­kem, hogy min­den­nel sza­kít­sak, ami nem he­lyes a Te sze­medben, és aján­dé­kozz meg új élet­tel és gon­dol­ko­zás­sal, ame­lyek a Te aka­ra­tod és tetszésedre van­nak. Kér­lek nyisd meg előt­tem Igé­det, a Bib­liát! Se­gíts, hogy meg­ért­sem, amit mon­dani akarsz ne­kem, és adj ne­kem en­ge­del­mes szí­vet, hogy azt te­gyem, ami ne­ked tetszik. Mos­tan­tól fogva Te le­gyél az én URAM, éle­tem Ki­rá­lya. Kö­vetni akar­lak. Kér­lek, mutasd meg ne­kem az utat, ame­lyen jár­nom kell éle­tem min­den te­rü­le­tén. Kö­szö­nöm, hogy meg­hall­gat­tál, hogy most már Is­ten gyer­meke le­he­tek, aki egy­kor ná­lad lesz a menny­ben. Ámen.”

Dr.-Ing. Werner Gitt,
pro­fes­szor és igaz­gató

• Utazás … ahonnan nincs visszatérés